Szanyi Tibor szerint a zöldek nélkül is lehet civil főpolgármester-jelöltet állítani - Eddig járt a szája, hát most mutassa meg - többek között ennek tulajdonítja Szanyi Tibor, hogy az önkormányzati választások kabinetfőnökévé emelték.
És persze azt is tudja, hogyha nem teljesít, akkor elverik rajta a port. Szanyi viszont abban bízik, hogy most már nem koptatja őket a kormányzás terhe, ráadásul a Fidesz kormányzása alatt már elszabadult a pokol, lásd a gazdasági helyzetet.
Közel merészkednek a választókhoz
Mert azt Szanyi is tudja, hogy az alkotmánymódosítása elvi kérdései nem hozzák lázba az embereket, de a mindennapok gondjai igen - például a kormány felelőtlen politikája miatt "durván felpörgött sokak villanyórája". Ennek ellenére a friss kampányfőnök szerint nem elegendő a Fideszt ütni, sokkal fontosabb, hogy a helyi jelölteket erősítsék, és helyben a szocialisták egyfajta szolgáltató pártként működjenek. Úgyhogy az MSZP új hitvallása így hangzik: "közel önhöz" (mármint a választóhoz).
Horváth nincs bebetonozva.
Még mindig elképzelhető, hogy lesz közös MSZP-LMP főpolgármester-jelölt - nyilatkozta Szanyi Tibor. A politikus szerint Budapesten nemcsak a jelenlegi pártok léteznek, ezért lenne szükség egy független jelöltre, aki bizalmat kapna a választóktól. És bizony Szanyi nem szűkítené a szocialista kört sem Horváth Csabára. A szokásos formula szerint ugyanis ha adódik olyan ember, akivel a demokratikus erők össze tudnak fogni, akkor a pártjelöltnek félre kell állni.
Az LMP Fidesz-csatlós
És Szanyi szerint az utolsó pillanatig nyitva tartják a jelöltcsere-opcióját, akkor is, ha az LMP egészen biztosan nem hajlandó közösködni az MSZP-vel. De a kampányfőnök ezt nem is bánja, mert úgy érzi, az LMP a Fidesz-csatlósa. Különben sem csak LMP és Jobbik van az ellenzéki oldalon, Szanyi szerint kibukkanhat egy erős civil jelölt - akinek viszont szüksége lehet az MSZP-re, ugyanis a főpolgármester-jelölti induláshoz mintegy 26 ezer kopogtatócédulát kell összeszedni, amire nem sok formáció képes.
atv.hu