A szocialisták több fővárosi fóruma is jóváhagyta azt a névsort, amely az önkormányzati választáson a fővárosi közgyűlés MSZP-s frakciójának összetételét határozza meg. Az élen Horváth Csaba főpolgármester-jelölt, feltört Tüttő Kata, visszaesett Molnár Gyula, eltűnt Hagyó Miklós.
Végleges döntés péntek este lesz.
Az országgyűlési választásokon várható bukás utáni időszakra határozza meg a budapesti szocialisták erősorrendjét a nemrégiben több fórumon elfogadott fővárosi közgyűlési lista.
A budapesti MSZP-s vezetés már tavaly, év végén formálgatta a névsort, de akkor az országos vezetés kérését figyelembe véve elhalasztották a véglegesítést. Novemberben Hagyó Miklós, távozó főpolgármester-helyettesként még azt kért a jelölő bizottságtól, hogy ne a névsor elejére, hanem visszafogottan, a 25. helyre tegyék. Az eszkalálódó BKV-botrány miatt azonban Hagyót januárban az országgyűlési jelöltségétől is visszaléptették, ezért a közgyűlési listán sem kaphatta meg a 25. helyet sem, sőt egyáltalán nem került fel a listára. Felkerült viszont, és mit ad isten, pont a 25. helyre Czeglédy Gergő, aki Hagyó titkárságvezetője.
Viszonylag hátul, a 20. helyen szerepel Hagyó egykori szövetségese, Molnár Zsolt budapesti kampányfőnök is, aki szintén novemberben jelezte, hogy a 19. helynél előrébb nem kíván helyet kérni magának, mert úgy korrekt, hogy „csak egy eredményes kampányt követően juthasson be a közgyűlésbe”.
A lista első helyét Horváth Csaba főpolgármester-jelölt kapta, őt az 5. kerületi polgármesterséget 2006-ban elvesztő Steiner Pál követi. Az ifjúsági kvóta alapján Tüttő Kata lett a harmadik, amivel kilenc helyet ugrott előre a 2006-os állapothoz képest.
A negyedik, Gajda Péter, Kispest alpolgármestere, ötödik Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere, aki egy éve váratlanul lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról. Szabados akkor arra hivatkozott, hogy a parlamenti elfoglaltságai az önkormányzati munkája rovására mentek, de valójában a kormánnynal nem értett egyet. Egyébként a párt országgyűlési választási listáján is befutó helyen van.
Megelégedett viszont a hatodik hellyel a XI. kerületi polgármester, Molnár Gyula, pedig ő négy éve még listavezető volt. Sokak számára meglepetés Havas Szófia nyolcadik helye. Az MSZP egészségügyi főszószólóját a női kvóta segítette az első tíz jelölt közé. Havas az MSZP tavaly áprilisi kongresszusán becsempészte az Internacionálét is, kellemetlen helyeztbe hozva ezzel Bajnai Gordont, a párt akkor még miniszterelnök-jelöltjét.
A lista további érdekessége, hogy rajta találjuk Kivágó Ivánnét (27. hely), akit az előzetesben ülő Hunvald György helyére jelöltek a szocialisták, de visszakoznia kellett, mivel kiderült III/II-es múltja. Talán a káderhiány, talán a feltétlen bizalom miatt van a lista hetedik helyén Andó Sándor, a BKV felügyelőbizottságának a tagja. A 13. helyezett pedig az a Móricz Eszter, aki egyszer sem nyomott gombot az előző ciklusban, habár most is fővárosi közgyűlési képviselő.
Spirk József