Budapest VIII. kerületében, a BRFK és a Fővárosi Főügyészség tájékozatása szerint, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb ingatlanpanamája kezd kibontakozni, értesült a Magyar Hírlap. Az előzetes felmérések szerint, az önkormányzatot akár több mint 3 milliárdos kár is érhette, a nem mindennapos ügyletben.
Közép-Európa egyik legnagyobb, mintegy 22 hektáros városrehabilitációs projektje 2002-2003-ban indult, majd a 2005-ben, a kerület részéről a Rév8 újra tárgyalta a szerződést a projektet megálmodó Futureal csoporttal. Az átvilágítás szerint a Rév8-nak és az önkormányzatnak lehetősége lett volna, egy magasabb árszintet kialkudni a projektben szereplő 38 ingatlan vételárára, amit azonban a vizsgáló szervek szerint elmulasztottak.
A vizsgálat a telkek négyzetméter árával kapcsolatban megjegyzi, hogy "Az ingatlanok vételára alig változik évről évre, míg a befektető által érvényesített értékesítési átlagár a 2002-2003-ra becsült négyzetméterenkénti 260 ezer forinthoz képest lényegesen emelkedett. Mai adatokkal számolva körülbelül a duplájára." Továbbá kitér a versenyeztetésre is, miszerint "A befektetési terület nyilvános versenytárgyalás nélküli kiterjesztése az államháztartásról szóló törvényben foglaltak szerint aggályos."
Az akár több mint 3 milliárdosra becsült kár pedig a nyomozó hatóságok jelentésében a következő tételekből eredeztethetők, "Az üres telkek esetében a piaci értéknél alacsonyabb telekárak következtében 1 milliárd 400 millió forintot meghaladó bevételkiesés állapítható meg. A felépítményes ingatlanoknál az értékbecslések elmulasztásából eredő bevételkiesés meghaladja az 1 milliárd 600 millió forintot". A vizsgálat továbbá megemlít, egy az önkormányzat által átadott közterületre vonatkozó 100 milliós áfa tétel elmaradását is.
A Futureal sajtóközleményben cáfolja a Magyar Hírlap vádjait.
Az ingatlanfejlesztő cég álláspontja szerint a Magyar Hírlap szándékos csúsztatásokra építve rágalmazza a céget a Corvin Szigony projekt kapcsán. A sajtóközleményben 3 pontban összegzik az újság csúsztatásait:
"1. Szándékos csúsztatás a jelenleg rendőrségi eljárás alatt álló 111 és 114-es tömbök említése, amelyek nem tartoznak a Corvin Sétány projekt területéhez.
2. Szándékos csúsztatás, hogy a VIII. kerületi rendőrfőkapitány megbízásának visszavonását direkt összefüggésbe hozzák a Corvin Sétány projekttel.
3. Szándékos csúsztatás, hogy a cikk alapját szolgáló vizsgálati jelentés titkos. A néhány hetes titkosítás még 2009 nyarán feloldásra került."
A cég, a sajtóközleményben felhívja a figyelmet arra is, hogy "a Corvin Sétány projekt befektetője, a Corvin Zrt. egy az Önkormányzat által 2002-ben meghirdetett kétfordulós, nyílt, nemzetközi pályázat nyerteseként került kiválasztásra". Továbbá, hogy "a lapban megjelent állítással szemben a kerület nem veszített, hanem éppen ellenkezőleg, nyert a projekten a tervezett költségvetéshez képest. A Corvin Zrt. eredeti vállalásain felül milliárdos nagyságrendben vállalt át közfeladatokat - utcák, közterületek építését, közművesítését".
(forrás: portfolio.hu)

Kapcsolódó oldalak:
MaNcs Online: Promenád a grundra - A rettentő Corvin Sétányról
NET Szerkesztőség: Cáfolja a milliárdos veszteség hírét Józsefváros