Ráadásul ez nem is hülyeség, csak borzasztó könnyű félreérteni, és annak nagyon kellemetlenek a következményei. Az antiliberális fordulat szinte biztos, de kérdés, lesz-e türelme az illetékesnek kétszer mérni, mielőtt vágna.

Maga a szabadság is függ a rendtől. A rend tesz szabaddá: anarchiában az ember nem szabad, hanem menekül.

Míg megvalósul gyönyörű képességünk: a rend

Számos területen hiányt szenvedünk szigorúságból. Ahol az állam évtizedek óta kínosan kerüli a látszatot, hogy hatalmat gyakorol, ahol a zsarnokság vádjának elkerülése a legfőbb cél, ott mindig lesz, aki a helyébe lép, és megcsinálja a magánzsarnokságát.

Ahol sötétedés után nem mernek utcára menni az ártatlanok, ott zsarnokság van. Ahol nem lehet tyúkot tartani, mert úgyis ellopják, ahol nem érdemes pályázni, mert a polgármester sógora már lezsírozta a bizniszt, ott zsarnokság van. Ahol az ártatlanok nem mernek felvonulni, mert jó eséllyel megverik őket, ott zsarnokság van. Csak azért megtévesztő, mert nem egy arca van a zsarnoknak, az illegitim erőszaknak, hanem ezernyi. A bűnöző, aki túl erőszakos ahhoz, hogy a helyi rendőr szembeszálljon vele, de piti ahhoz, hogy a főkapitány észrevegye. A randalírozó debil, akit nem sittelnek le kegyetlenül, hogy a következő ne merje követni. A nyíltan korrupt tisztviselő, akit úgysem lehet megbuktatni, mert túl sokat tud. Sőt, a tévéjét bömböltető bunkó szomszéd, a rokkanthelyre parkoló autós, az éjjel gyorsulgató motoros majom. A lovak közé dobott gyeplő haszonélvezői, a rossz gyerekek, akik nem kapták meg a fenyítést, és elszemtelenedtek.

Ezek ráadásul szabad szemmel is láthatóak. Az ő bűneik áldozatai tehetetlenségükben hajlamosak odáig egyszerűsíteni a dolgot, hogy ha a szabadság ezzel jár, akkor inkább ne legyen. Kádár alatt bezzeg rend volt!

Ahogy a levegőt, a szabadságot is inkább akkor vesszük észre, amikor lefújja a háztetőt, vagy amikor nincs. Amíg a mások szabálysértései feltűnőek és idegesítők, a saját szabadságunkkal kevésbé tudatosan élünk.

Jó szóval oktasd, játszani is engedd

Aki diktatúráért kiált, amikor közbiztonságról vagy korrupcióról hall, esetleg összegraffitizték a háza falát, az közben teljes természetességgel veszi igénybe a liberális demokráciát. Ordítozik kicsit az utcán, öklöt ráz, akasztást emleget, de közben eszébe sem jut, hogy ezért baja eshet. Nem is viszik el, amiért szidta a rendszert. Tehát hazamegy, kapcsolgat egy órácskát a száz tévécsatorna között, aztán internethez ül, és megnézi, hátha rajta van a tüntetéses fotókon, meg hogy kitöltse a mérgét a webkettőben. Mielőtt álomba szenderül, olvasgat pár oldal úgynevezett tiltott igazságot, ahol a tiltás azt jelenti, hogy nem az RTL Klubon olvassák fel, hanem külön szittyaboltba kell menni az ilyesmiért; és végül újra megfogadja, hogy elmegy szavazni, és akkor majd megnézhetik magukat ezek a rohadékok. Emberünk, miközben a liberális köztársaság megszüntetésére vágyakozik, valósággal lubickol a szabadságjogokban.

A legvérszomjasabb náci lepődne meg legjobban, ha az aranyhal meghallaná a kívánságát, és másnapra idevarázsolná azt a jó kis másmilyen rendszert, amiben nincs visszapofázás. Ugyanis onnantól neki se lenne, pedig ráállt már a szája meg az agya.

De elcsodálkoznának a szolidabb monarchisták is, mi minden hiányozna nekik abból az új világból. Ja, lehet, hogy Kádár alatt rend volt, fapados röpködés, alapértelmezett útlevél, milkacsoki viszont nem, többek közt. Az ország végül is csak a fél világtól volt elszigetelve ahhoz képest, amit eredményeznének a mai rendszerváltó lendület sarokpontjai, például az adósságszolgálat felmondása. Mégis, az életminőség, amire az antiliberális hörgés annyira szívesen hivatkozik, a béka segge alatt volt a maihoz képest. Az igények még nagyobbat nőttek.

Az lenne a célravezető, igazságos és nevelő hatású, ha mindenki, aki diktatúrát óhajt, azon nyomban megkapná magának, és akkor magyarázhatná hiába, hogy ő a másik végére gondolta magát a botnak. Csak hát a demokrácia ilyen megoldással nem szolgálhat.

Rend és szabadság viszonyához hozzá kell nyúlnia a következő kormánynak, és ez könnyebb, ha az alapokat is módosíthatja. Ez a műtét azonban óvatos munkát és steril környezetet igényel, a közelébe sem szabad engedni azokat, akiknek a szájából véres hab folyhat a hasüregbe. A rendpártiság sajnos, mivel az ember nem szeret sokat tökölni és méricskélni, túl könnyen csúszik át rigolyás és értelmetlen szekatúrába, pedig a határ nagyjából belőhető: csinálj, amit akarsz, amíg nem ártasz másnak.

Az elmúlt évtizedek liberális kurzusa elfelejtette betartatni az imperatívusz második felét, de ebből nem következik, hogy most el kéne felejteni az elsőt. Ehhez kívánok józan észt, világi bölcsességet és keresztényi önmérsékletet.